Skip to main content

Doktori képzésre hirdet felvételit a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Szeptember 5-től iratkozhatnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájába felvételizők, a felvételi szeptember 15-től lesz. Újdonság, hogy idén először hirdetnek meg külön PhD és szakmai doktorátusi képzést.


A Köteles utcai színi történetében először jelentkezhetnek az érdeklődők PhD-programok mellett a művészetek területén külön szakmai doktori programban való részvételre.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem keretében működő Doktori Iskola az elmúlt évben számos sikerrel büszkélkedhet. Doktoranduszaink a hazai színházi élet elismert alkotói, amelyet az elmúlt évben felmutatott szakmai díjak és megvalósítások egész sora jelez.

Az UNITER-díjak (a legrangosabb romániai színházi elismerés, a Román Színházi Szövetség díjai) gálájának arculatát idén Irina Moscu tervezte, mint ahogy a Radu Afrim által rendezett Három nővér c. előadás látványvilágát is, amely a lengyelországi Kontakt Torun Nemzetközi Színházi Fesztiválon szerepelt. Adrian Damian doktoranduszunk legjobb díszletért járó UNITER díjban részesült 2021-ben, majd Helmut Sturmerrel közösen tartott workshopot látványtervező hallgatóknak a Bukaresti Nemzeti Színházban. László Csaba legjobb mellékszereplőnek járó színészi teljesítményért kapott UNITER-díjat (a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Radu Afrim által rendezett Retromadár c. előadásban nyújtott alakításáért). Galló Ernő a magyarországi Kisvárdai Fesztivál legjobb színésznek járó díját hozta haza (a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház A Doktor úr c. előadásáért, r. Keresztes Attila). Keresztes Attila előadása az idei Kisvárdai Fesztivál külön díjazott vígjátéka volt. Szőke Zsuzsannát szintén a Kisvárdai Fesztiválon díjazták legjobb látványtervért a Szatmári Színház Woyzeck (r. Albu István) előadása kapcsán. Maria Manolescu doktoranduszunk prof. univ. habil. dr. Alina Nelega mellett a Romániai Országos Színházi Fesztivál keretében szervezett Törékeny határok drámaverseny zsűrijében foglal helyet, míg Elena Purea a Hop Gála (fiatal tehetségek fesztiválja) 2022-es kiadását zsűrizi.

A színházi szakterületű Doktori Iskolába a felvételi vizsgák szeptember 15-én kezdődnek. További információk az egyetem honlapján, illetve az egyetem hirdető felületein találhatók. További elérhetőségek: 0265-266281 (telefon/fax), e-mail: uat@uat.ro, székhely: Köteles Sámuel utca 6 szám, Marosvásárhely.