Skip to main content

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐK A SZÍNIN

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara ebben az évben is intenzív felvételi felkészítőt tart július 13-19 között.

Az alapképzésben minden szakon délelőttönként kezdődnek a konzultációk, a következő tanárok irányításával:
  • színész szak: Gáspárik Attila, Gecse Ramóna;
  • bábszínész szak: Bonczidai Dezső, Máthé Rozália;
  • rendező szak: Kovács Levente;
  • koreográfia szak: András Lóránt, Luca Kinga, Strausz Imre, Szőke István;
  • teatrológia szak: Albert Mária, Csép Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó;
  • audiovizuális kommunikáció-multimédia szak: Jakab Tibor, Kós Anna, Szász Attila;

    A magiszteri képzésekre jelentkezők számára az intenzív felvételi felkészítő az alábbi beosztás szerint lesz:
  • a teatrológia, művelődésszervezés (impresszárió) szakon Balási András és Kuti Csongor irányításával július 16-án és 17-én, 17 órától;
  • drámaírás szakon Albert Mária  és Ungvári Zrínyi Ildikó irányításával július 17-én és 19-én, 11 órától.
A részletes beosztás, valamint további információk az egyetem honlapján, illetve az egyetem hirdető felületein találhatók. (www.szini.ro , www.uat.ro) További elérhetőségek: 0265-266281 (telefon/fax), e-mail: felveteli@uat.ro, székhely: Köteles Sámuel utca 6 szám, Marosvásárhely. ALAPKÉPZÉSSzínész szak

július 13,

hétfő

július 14,

kedd

július 15,

szerda

július 16,

csütörtök

július 17,

péntek

Helyszín: Köteles utcai főépület, 39-es terem

09.00 óra:

mozgás

10.00 óra:

színészmesterség

konzultáció

17.00 óra:

ének

19.00 óra:

Bábszínész szak

július 13,

hétfő

július 14,

kedd

július 15,

szerda

július 16,

csütörtök

július 17,

péntek

Helyszín: Köteles utcai főépület, 7-es terem

09.00 óra:

mozgás

16.00 óra:

ének

Helyszín: Levél utca, Bábstúdió 2.1

17.30 óra:

bábszínészet

Rendező szak

július 15,

szerda

július 16,

csütörtök

július 17,

péntek

Helyszín: Köteles utcai főépület, 21-es terem

11.00 óra:

Kovács Levente

Helyszín: Köteles utcai főépület, 21-es terem

11.00 óra:

Kovács Levente

Helyszín: Köteles utcai főépület, 21-es terem

11.00 óra:

Kovács Levente

Koreográfia szak

július 13,

hétfő

július 14,

kedd

július 15,

szerda

július 16,

csütörtök

július 17,

péntek

július 18,

szombat

Helyszín: Köteles utcai főépület, 8-as, 7-es, 29-es terem

10.00-12.00

Szőke István

12.00-14.00

Luca Kinga

16.00-18.00András Lóránt

András Lóránt

14.00-15.00

Strausz Imre

Teatrológia szak

július 13,

hétfő

július 14,

kedd

július 15,

szerda

július 16,

csütörtök

július 17,

péntek

július 19,

vasárnap

Helyszín: Köteles utcai főépület, 33-as terem

11.00 óra:

Csép Zoltán

Helyszín: Köteles utcai főépület, 33-as terem

11.00 óra:

Albert Mária

Helyszín: Köteles utcai főépület, 33-as terem

11.00 óra:

Ungvári Zrínyi Ildikó

Audiovizuális kommunikáció-multimédia szak

július 12,

vasárnap

július 13,

hétfő

július 14,

kedd

július 15,

szerda

július 16,

csütörtök

július 17,

péntek

július 18,

szombat

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Szász Attila

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Kós Anna

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Szász Attila

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Jakab Tibor

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Kós Anna

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Szász Attila

Helyszín: Köteles utcai főépület, 36-os terem

10.00 óra:

Szász Attila/ Kós Anna/ Jakab Tibor

MAGISZTERI KÉPZÉSTeatrológia. Impresszárió (művelődésszervezés) szak

július 16, csütörtök

július 17, péntek

17 óra:

Balási András

17 óra:

Kuti Csongor

Drámaírás szak (a teatrológia szakkal közösen)

július 17,

péntek

33-As terem

július 19,

vasárnap

33-As terem

11 óra:

Ungvári Zrínyi Ildikó

11 óra:

Albert Mária

Elérhetőségek: www.uat.rowww.szini.rofelveteli@uat.roTel/fax: 0265-266281