Médiatudományi Konferencia a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Az énkép és a másság megjelenítése a médiában címmel szervez immár hatodik alkalommal médiatudományi konferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara 2016. május 5-én a Stúdió Színház előterében.
[DEBUG] Az új típusú médiafogyasztók, akik nem tudják közösségi média nélkül elképzelni napjaink társadalmi életét, nagy hangsúlyt fektetnek énképük minél pozitívabb meghatározására, kifejezésére és minél szélesebb körű terjesztésére. Ez a trend ugyanakkor homogenizálódásra is sarkallja híveit, hiszen a legtöbb tetszést (like-ot) a fősodor (mainstream) által meghatározott viselkedés, megjelenés, megnyilvánulás generálja. Hogyan és hol jelenhetnek meg a többségtől eltérő, valamilyen másságot hordozó viselkedésformák, illetve ezek megjelenítései? Az új média társadalomra gyakorolt hatása az énkép felépítésének új technikáiban és a másság iránti tolerancia változásában nyilvánul meg talán a leghangsúlyosabban. Konferenciánkon olyan előadók szólalnak meg, akik a szociológia, pszichológia, kommunikáció-tudományok, neveléstudomány, etika, jog, esztétika területén munkálkodnak, és készek - a saját szakszempontjaik szerint - a valamennyiünket egyformán érintő média területén megfigyeléseket végezni, az úgynevezett „új média” által kiváltott változásokat elemezni. Szeretnénk minél nagyobb teret adni mindazoknak az elemzéseknek, amelyek a média és a társadalom kapcsolatáról szólnak. A konferencia kezdő mozzanataként bemutatjuk a Magyar kar által meghirdetett Sajtófotó pályázat képeiből készített összeállítást, és díjazzuk a nyerteseket. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!